Vissza a hírekhez

Magyar Tudományos Akadémia pályázat – Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2016

2016. március 1.

Magyar Tudományos Akadémia pályázat – Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2016


Az ösztöndíj célja: tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek az elősegítése.


A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.


Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki:
– magyar állampolgár, vagy határainkon túli magyar kutató,
– PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozattal rendelkezik a pályázat benyújtásakor, de még nem szerzett MTA doktora címet,
– a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be,
– valamint kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.
A pályázat magyar nyelven nyújtható be.


A pályázatot elnyert kutatók 2016. szeptember 1-jétől részesülnek ösztöndíjban.
Rögzítési határidő: 2016. március 1. 12 óra (közép-európai idő szerint)

 

 

Tipp

Még kevesen vagytok az évfolyamtablón? Szólj barátaidnak, hogy regisztráljanak az oldalra, és hozzátok össze a régi csapatot a NAGY ALUMNITALÁLKOZÓIG!

Évfolyamlisták

Csoportok

Tablóképek

Üzenőfal

Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt, amely hozzájárul az Európai Unió polgárai közötti
gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségének csökkentéséhez.